Utazás

Nomad Cruise 2. rész – Journey of a lifetime

Emlékszem az első napokban mindenkitől azt kérdezgettem, hogy szerinted is meg fogja változtatni ez a hajó az életed? Őszintén megmondom legtöbbünknek egy jól hangzó marketing fogásnak tűnt az egész “life-changing experience” és a “journey of a liftime”. Aztán eltelt néhány nap, és én lassan kezdtem azt érezni, hogy valami baromi nehéz dolog fog következni miután leszállunk a hajóról. 

És, hogy hogyan is kerültem a hajóra? 2,5 évvel ezelőtt mikor hazaköltöztem Ausztráliából, az egészet egy hatalmas kudarcként éltem meg. Haragudtam magamra, hogy feladtam az álmomat. Nagyon nehezen álltam fel belőle, és emlékszem az első fénysugár az alagút végén Bori blogja volt, a backpacker.hu. Otthon még mindig nagyon kevesen utaznak egyedül, és talán ezért is volt olyan megdöbbentő Bori története akkor. Csak azt tudom, hogy sorra olvastam el az írásait, majd számomra is meglepő lelkesedéssel újságoltam barátnőmnek, hogy létezik olyan dolog, hogy “coachsurfing”, meg “házőrzés külföldön”. Az volt az a pont, mikor kezdtem megérteni, hogy oké, én ebből is fel fogok állni. 

Aztán valahogy szépen háttérbe szorult ez a történet. Visszarázódtam a magyarországi régi életembe. És bár Bori tovább utazott, és még arra is emlékszem, hogy elolvastam a cikkét a hajóútról, az egészet valahogy beletettem egy dobozba… 

De ahogy az álmokkal lenni szokott, mindig előmászott, és egyre nehezebb volt visszalökdösni a doboz aljára. Egyre több embertől hallottam, hogy részt vettek a Nomad Cruise-on, de igazán mély beszámolókat nem találtam róla. Nem teljesen értettem. Úgy voltam vele, hogy talán nem is annyira jó dolog ez… Akkor még nem tudtam, amit ma már igen. És ezt a mondatot Annának köszönhetem, aki azt mondta nekem, hogy egy zarándokutat sem tudsz elmesélni olyannak, aki nem vett rajta részt. 

Mai napig nem tudom, hogy mitől működött ennyire zseniálisan az egész. Amellett persze, hogy all inclusive volt, és az edzőteremtől kezdve mindenünk megvolt. Fantasztikus ételek, medence, szórakozó helyek. De mégis az egészet az emberek fogták össze. Számtalanszor nevettünk azon, hogy majd milyen furcsa lesz, hogy otthon nem ülhetünk le idegenek mellé ebédelni. Nem kezdeményezhetünk beszélgetést, csak mert éppen olyan kedvünk van. Nem ölelgethetjük egymást csak úgy. Nem integethetek az embereknek kiabálva, hogy: Hey, Nomads!

Anna mesélte azt is, (aki egyébként már Budapesten van) hogy hiába próbálta folytatni ezt az egész “szeretet-adás” dolgot otthon is… valahogy nem megy. Szóval akkor mitől működött a hajón? Azt hiszem ez egy láncreakció lehetett. Valaki elkezdte, és mi a többiek meg engedtük, hogy vigyen ez az egész magával. Egy hatalmas szeretetben éltünk. 

Bevallom én az a fajta ember vagyok, aki nem tud ölelni. Soha nem ment. Nem tudtam meddig kell, mindig esetlenül éreztem magam ilyenkor. Mindig féltettem magam. Mindig távol tartottam magamtól mindenkit. Aztán itt egyszerűen ez megszűnt. Olyan embereket öleltem meg nap mint nap, akiknek csak a nevét tudtam. Olyanoktól kaptam ölelést, akikkel talán egy mondatot, ha beszéltem. És mégsem volt rendellenes. Utolsó nap, az egyik lány Elizabeth kitalálta, hogy csináljunk egy csoportos ölelés meet up-ot. Tudtam, hogy változtam, de azért még mindig úgy hittem, hogy ismerem a korlátaimat és ez túl sok lesz. Így szándékosan nem mentem el rá. Ám a sors máshogy gondolta. Végül később kezdték el és én pont akkor léptem be a terembe. Emlékszem az egyik lány annyira sírt mögöttem, hogy csupa könny lett a pólóm tőle. De egy kicsit sem bántam, hogy végül ott volt a helyem. 

Szóval ott ültünk éjszaka az egyik napozóágyon és Danieltől megkaptam ezt a számot. Olyan volt, mintha egy párhuzamos valóságban lennénk, egy másik dimenzióban. Teljesen idegenekkel körülvéve. Nagyjából az út felénél jártunk, amikor megértettem mennyire fog fájni ez az egész, mikor elveszítem. Bori blogjában olvastam mindig, hogy az utazás legrosszabb része a búcsú. Sosem értettem. Egészen addig a pillanatig. Már azon az éjszaka rettenetesen fájt, hogy le kell majd szállni a hajóról, és ennek a világnak vége lesz. 

Azóta bárkivel beszélek mindig azt mondom, hogy folytassa a változást otthon is. Mert csak így működik. Bízom benne, hogy nekem is menni fog, ha egyszer hazaérek. 

Hivatalos fotók a Nomad Cruise-ról.

És ne hagyjátok ki Luca König videóját se. Zseniális. 

Olvass bele!

Leave a comment

Leave a Reply