Utazás

Így nem láttam semmit Cancúnból

Mexikóval a kapcsolatunk nem indult éppen felhőtlenül. A Nomad Cruise után náhány napot Panamavárosban töltöttünk, aztán pedig Bocas del Toroban kalandoztunk. Amiről szintén fogok írni, ha végre lesz normálisan időm. Szóval Bocasból visszarepültem ismét Panamavárosba, ahol az volt a terv, hogy kipihenek mindent. De ebből az lett, hogy szétstresszeltem magam, mert még semmilyen jegyem nem volt onnan sehova. Ekkor még tartott a Mexikó vagy Kolumbia dilemma. A legtöbben délre mentek, ami jelentősen olcsóbb volt. Mexikó drága volt, és teljesen ismeretlen számomra. Nyilván ahogy a legtöbben “ismerjük” Mexikót… az nem igazán baráti. Ráadásul minden pillanatban, mikor úgy éreztem, hogy meghoztam a döntést, az árak elkezdtek egyre feljebb csúszni. Nagyon sokszor gondoltam azt, hogy tervek nélkül elindulni sokkal egyszerűbb és izgalmasabb, mint hónapokkal előre megvenni jegyeket, befoglalni szállásokat. De én igazából (persze lehet csak mert béna voltam és döntésképtelen) sajnos napokat töltöttem azzal, hogy megtaláljam a megfelelő opciót arra, hogy hova tovább. Erre még rá is tett, hogy a közel két hónap alatt 12-szer repültem, és egy jegyem simán eltűnt a semmiben, miután befoglaltam (valami paypal-os butaságnak köszönhetően). A New York-ba indulóra pedig, 5 órán át semmilyen választ nem kaptam. Mivel nyilván ezek nem 5 forintos jegyek, így nem tudtam nem stresszelni, hiába mondták, hogy úgyis megkapom. Vagy valami úgyis lesz.

Szóval összességében nem tudom, hogy számomra melyik utazási forma felelne meg. A túlszervezett, vagy ez a spontán… Az tény, hogy a spontánban több a kaland.

Mexikó. Miután megvolt a repjegy, a terv az volt, hogy olyan szállást keressek, ahol 24 órás recepció van, mivel a gépem hajnali 2-kor száll majd le. Plusz egy órát számoltam a csomagfelvételre, és a taxira. A transzfer buszok csak reggel indultak, én meg mivel el sem tudtam képzelni, hogy milyen Mexikó valódi arca, elvetettem az ötletet, hogy a reptéren várjam meg a reggelt. Jó utólag már nagyon okos az ember, és simán megvárhattam volna. 

Na de, lezsíroztam a szállásadóval, hogy be fognak engedni hajnali 3 és 4 között. Biztosítottak felőle, hogy ne aggódjak. Nem aggódtam. Végre egy biztos pont. Át kellett szállnom Mexikóvárosban, ahol 5 órát kellett várnom. Persze éjjel. Így a városnézés nem volt opció. Használható internet nem volt. Aztán egyszer felfedeztem, hogy törtölték a kijelzőről Cancun-t. Minden utazó álma ez az érzés. Ja ugye Közép-Amerika. Az emberek NEM beszélnek angolul, és a végére te fogod magad baromi bunkónak érezni, hogy te meg nem beszélsz spanyolul. Ami igaz is. Tanuljatok nyelveket, hogy ne tűnjetek bambának, mint én. Mert nem olyan vicces, mikor a mögötted álló mexikói haverod szétneveti magát, hogy képtelen vagy egyedül vizet vásárolni. Jó vicces, de tanulságos is. Valahogy Magyarországon még mindig elvagyunk, az egyetlen kis nyelvvizsgánkkal… Az utazók többsége minimum 3-4 nyelvet beszél folyékonyan… Van hova fejlődni.

Ezután az 5 órámat azzal töltöttem, hogy fel alá mászkáltam a hatalmas reptéren, angol nyelvű információért. A reptér egyik végéből mindig pont a másikba küldtek át, ahol halál nyugodtan közölték, hogy az nem jelent semmit, hogy nem látom, hogy Cancún. Valahogy nem tudtam elhinni nekik. Így az 5 óra simán elrepült, és az iphone-om szerint 5 km-t tettem meg a reptéren gyalog. Persze voltak ilyen nyalánkságok, hogy számomra érthetetlen oknál fogva a feladandó poggyászommal egyszer csak a biztonságiaknál találtam magam, és amikor próbáltam elmutogatni nekik (ők sem beszéltek angolul), hogy ezt a táskát én még fel akarom adni, egy olyan helyre keveredtem, ahonnan nem volt lefelé vezető lépcső, csak az ellenkező irányba tartó mozgólépcső. Aztán hosszas mutogatás után átengedtek egy gipszkarton falon. Yeah! Aztóta valahogy ez lett a hobbim, mert Németországban is megismételtem ugyanezt. De végül megérkeztem épségben Cancúnba. Ugye ilyenkor az ember előre lecsekkolja, hogy mennyi az árfolyam, a mexikói peso és a dollár, vagy euro vagy forint között. Panamában dollár volt, szóval ahhoz akartam viszonyítani. Csak az volt a gond, hogy igazából totál kiment a fejemből, hogy szükségem lenne mexikói pesora. Aztán pedig annyira fáradt voltam, hogy gőzöm sem volt arról, hogy akkor ez most forintban mennyi, ha dollárban ennyi? Plusz nem volt semmilyen készpénzem, csak fontom. De mivel volt jó pár órám kisakkozni, így nagyjából kiszámoltam, hogy ha 20 kilóméterre van a szállás a reptértől, mennyi az a peso ami nem sok. Aha. Vagyis ez volt a terv, még a repülőn. Aztán mikor leszálltam hajnali 2-kor, már ez az összeg módosult, mivel hulla fáradt voltam. Jó nyilván béna vagyok, mert mindig hagyom magam átverni. Vagyis a két hónapos kaland során 2x belecsúsztam ebbe. Az egyik itt volt. Hoztak egy táblázatot, azt mondták 560 peso lesz, én meg mondtam, hogy oké csak menjünk.

El is indultunk, totál sötétben. A söfőr azt mondta, tudja az utat. Na ezt nem tudom, hogy hogyan kellene ilyenkor leellenőrizni, hogy valóban tudja-e. 20-30 perc után közölte spanyolul, hogy adjak térképet. Ezt persze akkor még nem értettem. Csak miután egyre hangosabban kiabálta, így lett egyre megszeppentebb a fejem… És csak kiabált, én meg csak lestem. Közben olyan környéken voltunk, hogy egyre ritkább lett a közvilágítás. Én minden sejtemben bántam ezt a Mexikó dolgot. A mobilom nem működött, mivel nem volt netem. Egy fotóm volt a szállás térképjéről. Azt próbálta a taxis kinagyítani, de ugye nem történt változás, mert csak egy fotó volt, és ő meg nem értette. Aztán valahogy aktiválódott a roaming, végre meg lett az utca. De a szállás nem. Ömlött az eső, mivel ez az esős évszak volt. Minden második szállásnak tűnő helyen kiugrottam az autóból, az egyik táskámmal… igen baromira paráztam, hogy a másikkal elhúz (sose csináljatok ilyet.) Aztán mikor már minden veszni látszott, és úgy tűnt mindjárt annyira elege lesz az együtt töltött egy órából, hogy otthagy a semmi közepén… végre megtaláltam. Nagyon szép szállásnak tűnt. Visszatért belém a hit. Kifizettem azt az összeget, aminek egyébként a harmadáért jutottam ki 2 nap múlva a reptérre.

Kiszedtem a csomagomat, a taxis elhajtott, és már majdnem csengettem, amikor… amikor kiderült, hogy nincs csengő. Nem lett volna ez akkora baj, ha nem szakadt volna az eső és nem 50 méterre lett volna az épület a kaputól. Vagy ha nappal van, vagy ha nem egy kóbor kutyákkal és rossz külsejű emberekkel tarkított vidéken lettem volna, M E X I K Ó B A N. Oké, azt tudtam, hogy nem pánikolhatok, de akkor mit csináljak? A kapu és a kerítés több mint 3 méter magas volt. Az eső egyre jobban szakadt. Egy óráig agyaltam, amikor újra sikerült aktiválnom a roamingot. Vázoltam a helyzetet pár embernek, amikor megkaptam életem legszebb üzenetét a vodafone-tól (és ez nem vicc): Az ön érdekében a roaming szolgáltatást a visszavonásig szüneteltetjük. Ha aktiválni szeretné, hívja a …. számot.

Na ekkor jött el az a pont, hogy elkezdtem pánikolni. 

Végül összesen 2,5 óra várakozás, tanácstalanság után… Nagynéném, Gabi fel tudta őket hívni, és akkor kinéztek a ház elé. Ja és még az hozzátartozik, hogy máig sem értem miért, de én nem tudtam őket felhívni, mert a körzetszámot nem vette be a telefonom, és folyton egy New Jersey-i számot hívott. Mégegyszer köszi Vodafone. A vicc az, hogy azért fizetek egy rakás pénzt nekik, hogy RED-es legyek, és minden szuper legyen külföldön is.

Bejutottam!

A bácsi baromi rendes volt, mondta, hogy 4-kor kinézett és nem látott. Igazából tényleg úgy tűnt, mint aki rendes, és nem csak illendőségből mondja… de ez még mindig nem kárpótolt. Mondta, hogy az anyagiakat majd rendezzük, menjek aludni. Ja mert befoglaltam arra az éjszakára már eleve, hogy minden király legyen. Hát na…Felkeltem, sütött a nap… mondom csak jó lesz ez. A kert gyönyörű volt. Mivel Bed and Breakfast-es szállás volt, feltételeztem, hogy tudok szerezni reggelit. Nem így lett. Mondták, hogy 5 perc gyaloglásra van egy bolt. Oké. Kimentem a ház elé, és abban bíztam, hogy csak a sötét miatt éreztem azt, hogy ez egy bizar környék. Hát nem így lett. Valóban egy nyomornegyed szerű környéken laktam. A boltban volt néhány rozsdás konzerv, és nagyjából ennyi. Persze úgy néztek rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna. Gyorsan levettem 3 konzervet, és igyekeztem vissza. Közben találkoztam pár sráccal, egy tuktuk kinézetű járművön voltak, transport felirattal. Gondoltam megkérdezem, hogy elvinnének-e várostnézni, vagy valahova ami nem ez. Persze nem értették, vagy nem akarták. Ott álltam a semmi közepén, és világossá vált, hogy innen csak taxival lehet közlekedni. Azt meg nem akartam. Visszamentem a szállásra. Kiültem a kávémmal, bámultam a medencét… próbáltam meggyőzni magam, hogy biztos csak át kell állnom. Ekkor jelent meg a tulaj kutyája. Tudjátok az a fajta, ami először iszonyú édes, és aztán mikor játszol vele, elkezd harapni. Na ez a kutya annyira bedurvult, hogy már vérzett a kezem. Ja ugye én vagyok az, akinek nulla oltása van, mert én biztos nem kapok el semmit. A következő perceket nehéz jól visszaadni írásban, de a lényeg az volt, hogy egyik kezemben a forró kávé, a másikban mobil, és közben a kutya ott harapott, ahol ért. A kezemből már ömlött a vér. Mókás, mert még most is itt van egy nagy fehér heg a csukómon. Örök emlék Mexikóból. Írom Gabinak, aki az egészségügyben dolgozik, hogy mit tegyek rá, hogy ne fertőződjön el? Igyak-e kálciumot, jó-e az valamire? Aztán abban maradtunk, hogy a parfüm alkohol tartalma jobb, mint a semmi… Sokakban felmerült a kérdés, miért nem kiabáltam jobban a kutyával, miért nem löktem el. Ja mert fél szeme volt. Ki bánt meg egy fél szemű kölyök kutyát? És attól a pillanattól kezdve, hogy barátok lettünk (nyilván ő annak tekintett) nem mozdult el az ajtóm elől, és mindig mikor ki akartam jönni, belém harapott. Összesen 7 lyukat csinált a nadrágomra. A végén már csak farmerban mertem kimenni. És ez volt az a pillanat, amikor közöltem, hogy másnap reggel (1 nappal hamarabb) kijelentkezek és megyek tovább Playa del Carmenbe.

Na az végre szerelem volt.

(A képeket, amin nem én vagyok sajnos a netről töltöttem le. A kutya miatt egyet sem tudtam készíteni.)

Olvass bele!

Leave a comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..