Utazás

Nomad Cruise 1. rész – Hogyan futamodtam meg

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy nem voltam rajta a gépen, ami elvitt volna a Kanári-szigetekre. Egyszerűen megfutamodtam. Azt mondtam, hogy a hurrikánok miatt. De valójában sokkal jobban féltem az ismeretlentől, mint bármilyen természeti katasztrófától. Megvolt minden jegyem, minden foglalásom, be volt fizetve a jegyem a hajóra. Erre készültem egész évben. De ez a félelem megbénított. Emlékszem ott álltam a bepakolt hátizsákommal, és felhívtam a barátaimat, hogy oké én nem megyek. Aztán eltelt egy nap, én meg azt éreztem, hogy rendben van, jól döntöttem. Hiszen én mindig a szívemre hallgatok. Egy dolgot hagytam figyelmen kívül, hogy annyira féltem, hogy a szívem nem tudott normálisan kommunikálni velem. 

Aztán eltelt még két nap. És elkezdtem repjegyeket nézegetni. És ahogy ilyenkor lenni szokott az ember nem tud leállni. Találtam egyet, lisszaboni átszállással. 16 óra Lisszabonban. Elég jól hangzott. Nyilván mihez képest… hiszen az első tervem ennél sokkal menőbb volt. 2 hét a Kanári-szigeteken. 

Aztán végül megvettem. A két hétből 4 éjszaka lett addigra. 

Amikor megérkeztem Lisszabonba átjárt a szabadság. Ez volt az a hely, ahol életemben először utaztam igazán egyedül. És azt hiszem ezért örökké hálás leszek ennek a helynek. A városból alig láttam valamit, mert olyan kevés időm volt. Ott ültem az erkélyemen, és szerelmes voltam abba az éjszakába. Számtalanszor hibáztatjuk a szerelmeinket, amikor elhagynak. De végre megértettem, hogy igazán hálás vagyok nekik, mert az az utazás ami rám várt… az mindenért kárpótolt. És ha nem hagytok el, ha nem hagynak el mind… akkor ebből mind kimaradtam volna. Ha várt volna itthon valaki (otthon, mert épp Panamában üldögélek a 10. emeleti hotel szobámban) akkor talán soha nem indulok el. 

Sokszor kérdezték tőlem, mikor még úgy tűnt, hogy elég bátor vagyok: “Nem félelmetes egyedül utazni?” Én meg szerettem azt válaszolni, hogy ez egyfajta dac is. Hogy megmutathassam, nélkülük sokkal jobb vagyok, mint velük. 

Aztán megérkeztem végre Las Palmas-ba. 

Ha így visszanézek, minden egyes alkalommal, amikor új emberekkel kellett volna megismerekednem, inkább kitaláltam valamilyen kifogást. Szeretek a megérzéseimre hivatkozni, ha mások előtt mentegetem magam. Aztán végül megértem mindig, hogy csak attól fogsz fejlődni, ha szembemész a félelmeiddel. Mert mikor legyőzöd őket, akkor valami elmondhatatlan öröm és eufória tölt el. 

A Nomad City utolsó napjaira értem csak oda. Ez egy rendezvény, ahol előadásokon és workshopokon lehetett résztvenni. Elsősorban azok az emberek vettek részt rajta, akik jöttek a hajóra is. Elsősorban. Sajnos én csak olyanokkal ismerkedtem össze, akik nem. Szóval az a szórító érzés, hogy én senkit nem fogok ismerni erről a hajóról, csak nem akart elmúlni. 

Sokan kérdezték a hajón, hogy mi volt az a félelem, ami miatt megfutamodtam. És ott azokban a tökéletes pillanatokban már valóban nehéz volt leírni. Féltem, hogy angolul nem tudok az az ember lenni, aki valóban vagyok. Féltem, hogy nem tudok vicces lenni, nem tudok természetesen viselkedni egy idegen nyelven. És láss csodát, pont az ellenkezője történt. Soha nem éreztem magam annyira igazinak, mint ott a hajón. Sokkal több volt ez annál, mint ahogyan az eddigi életemet élhettem. Azt hiszem soha annyi szeretetet nem adtam és nem kaptam, mint abban a két hétben. 

Sokszor mondjuk, hogy a félelem megmérgez mindent. Főleg az ilyen pozitív gondolkodás kapcsán kerül mindig elő, hogy ne beszélj a félelmeidről. Valójában ha nem féltem volna ennyire, nem lett volna ekkora a kontraszt, és nem értékeltem volna ennyire azt a lépést, amit megtettem. 

Ugyanakkor attól is féltem, hogy mi lesz, ha éppen nem lesz kedvem beszélgetni. Mi lesz, ha magányra vágyok majd… Mi lesz, ha senki nem fog szeretni. Vagy én nem fogok senkit szeretni. Egy csoda volt. Tömény csoda. És nem csak a szeretet miatt, hanem azért mert ezek az emberek mind zseniálisak, mind emberileg, mind szakmailag. 

Azt hiszem életem legnagyobb hibája lett volna, ha nem kerülök fel erre a hajóra. 

Folytatás hamarosan…

Olvass bele!

1 Comment

  • Reply Gameface

    amikor az ember eljut oda, hogy kilépjen a komfortzónájából, saját démonainak veselkedik neki. abban a pillanatban győzött, méghozzá a legkegyetlenebb ellenfél: önmaga fölött. azt hiszem, erre a legenyhébb kifejezés a bátor dolog.

    balls to the wall, lady.

    napi bebaszcsi-bölcseleteinket hallották ;-)

    2017. 10. 20. péntek at 11:38 du.
  • Leave a Reply