Projektek

Lovász Szilárd – Mindez csupán színjáték

Nagyjából ezer éve tervezem, hogy leülök és összeírom, hogy mennyi nagyszerű emberrel volt szerencsém együtt dolgozni. Mondanám, hogy egy személyes kedvencemmel kezdem a sort, de igazából nincs olyan, aki ne nőtt volna a szívemhez és akivel ne alakult volna ki barátság is. Igaz, akivel megosztod a Netflix jelszavad, az még is csak különlegesebb, mint bárki

Szilárddal pont akkor kezdtünk el emailezni, mikor Lisszabonban töltöttem három hetet 2016-ban. Nem volt egyszerű, mert a második szállásomon, csak az erkélyen volt net. De azért megoldottuk. Nem tudom, hogy attól lett ez a kötet ennyire egyben, mert olyan gyorsan egymásra hangolódtunk, már amennyire facebookon képes erre az ember. Úgy, hogy igazából soha azelőtt (és sajnos azóta sem) találkoztatok személyesen.

Emlékszem szakadt az eső, én meg megkaptam a verseket, és azt éreztem, hogy na végre! Nagyon szerettem Szilárd írásait, így elég gyorsan élni kezdtek a fejemben a képek. Frappánsan kitaláltuk, hogy mi lenne jó borítónak, már csak azért kellett izgulni, hogy a grafikus Anna, is rábólintson. Szerintem gyönyörű lett! Egy város, egy szívdobbanás.

Annak pedig külön örültem, hogy Szilárd nem csak abban kért tőlem segítséget, hogy hogyan szerkeszzünk ebből egy elegáns kötetet, hanem a fülszöveg megírásában is. Számomra ez mindig a legédesebb kihívás. Nagyon sokszor kaptam már meg életem során, hogy túlérzékeny vagyok. Túlságosan megélek dolgokat, túlságosan nehezen engedem el azt, amin más már másnap túljut. Viszont hiszek abban, hogy ez az érzékenység segít abban, hogy képes legyek úgy érezni, úgy látni, ahogy a szerző maga. Képes legyek érezni a fájdalmait, a küzdelmeit. Csak így lehet újraalkotni és összegyúrni néhány sorba egy egész könyvet.

És igen, még mindig sokkal nagyobb öröm és megtiszteltetés, más könyvén / könyvében viszont látni a nevemet, mint a sajátjaimon. Mégegyszer köszönöm szépen, hogy engedted, hogy veled álmodhassak!

Azt hisszük, hogy fel kell nőnünk. Hogy ez valami kötelező és egyben oly sokáig távoli cél. Aztán egyszer csak arra ébredünk, hogy megtörtént. És, hogy ezt honnan tudjuk? Rájövünk a színjátékra, belátunk a függöny mögé. Megértjük, hogy aki szeretett minket, az bármikor elhagyhat. Meg azt is, hogy nincs olyan, hogy örökké. Tulajdonképpen minden, amiben hittünk, minden egyes csoda egyszerűen összesorvad a markunkban.

Mégis, Szilárdnak elhiszem, hogy minden fájdalom ellenére szükséges a szerelem.

„a megmaradt csikket te kidobod,én megtartom”

Talán ez az egyetlen dolog, ami miatt újra és újra beülünk az előadásra.

LOVÁSZ SZILÁRD – MINDEZ CSUPÁN SZÍNJÁTÉK

“Timi nem csak a legjobb menedzser, hanem nagyon kedves barátom is. Ő volt az, aki rámbukkant, majd kezelésbe vette a könyvem. Ő segített egész végig, támogatott és fogta a kezem. Velem volt a legjobb pillanatokban és akkor is, amikor leszívesebben feladtam volna már mindent. Vígasztalt és a vállat adta, hogy nyugodtan sírhassak rajta. És mindezt őnzetlenül tette, hiszen sosem várt cserébe semmit. Timi az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem. Nem csak azért szeretek vele dolgozni, mert mindent megtesz értem. Hanem, mert tudom, hogy akkor is, amikor elrontok valamit, nem haragszik meg rám. Nem csalódik bennem, nem ítél el. Ehelyett inkább arra fekteti az energiáját, hogy segítsen, hogy helyrehozzam azt, amit tettem. Meglátta bennem a tehetséget és addig nem nyugodott, amíg ki nem hoztam a legtöbbet magamból! Timi a lehető legjobb ember, akivel dolgozni lehet. Mindenki, akinek Timi a menedzsere, az a legszerencsésebb!”

Hamarosan…

Leave a comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..