fbpx

Mennyit ér neked a szerelem?

 

Ha a sors közölni akar veled valamit, akkor nem állhatsz ellen.
Nem préselheted dobozokba, nem szökhetsz el, nem költözhetsz el előle.
Mert a sors mindig megtalálja a módját, hogy tudomásodra hozza, melyik úton kell járnod.

Maud Vendel egy szép napon úgy dönt, hogy maga mögött hagyja a múltját. Egyetlen bőrönddel megérkezik Ausztráliába. Nem csak kontinenst, de barátokat is cserél. A kezdeti nehézségek ellenére úgy tűnik, hogy Melbourne-ben végre megtalálja a számításait. Egy titokzatos szerelem pedig olyan érzéseket vált ki belőle, amiről egészen idáig elképzelése sem volt. Ám ekkor, ahogy lenni szokott, a Sors csavar egy hatalmasat kettőjük életén. A kérdés az, hogy képesek lesznek-e a szívükre hallgatni, vagy a kísértések és próbatételek elbizonytalanítják őket?

Jess és Maud édes-keserű története olyan, mint maga az élet. Miközben olvasod majd, megjárod velük a poklot, de a mennyországot is. Hiszen a szerelemben nincs semmiféle garancia!

“Tegnap olvastam el az Óceán, palackposta, mézeskalács c. regényedet és úgy éreztem írnom kell neked. Elsőként KÖSZÖNÖM! Csupa nagybetűvel, és még így sem tudja kifejezni, azt a hálát, amit érzek. Egyszerűen fantasztikus lett, teljesen összetört és a végére összerakott Maud története. […]

Most jöttem haza, egy hasonló utazásról, amelyben Maudnak is része volt, teljesen összetörve és összezavarodva, így minden sorod összetört. Magyar szakos vagyok az egyetemen, hát sok könyvet olvastam már, de még Joyce Ulysses-én is könnyebben rágtam át magam. Minden fejezet és sokszor oldalak után le kellett tennem a könyvet, hogy kisírjam magam majd újra összeszednem… Félelmetes volt, amikor odaértem, ahhoz a részhez, amikor megjelenik Maud múltja… és megcsörren a telefonom és az én saját múltam telefonál. Nem vagyok még erős ahhoz, hogy meglépjem azt, amit már tudom a könyv hatására, hogy kell… de ahogyan Maudnak idő kellett, még talán nekem is… de legalább tudom már mi a helyes. Minden soroddal a lelkembe hatoltál! Összetörtél, megmentettél és megadtad a reményt!”

– Barbi

 

“Ez a könyv számomra nem a szerelemről szól, legalábbis nem egy bizonyos személy iránt – sokkal inkább arról, hogyan szeresd önmagad azokkal a zsákutcákkal, rossz döntésekkel és hibákkal együtt, amelyek következményének te magad vagy az elszenvedője. Amikor a biztonságos falak összeomlani látszanak, te pedig csak állsz, kezedben azzal az utolsó, rossz helyről kihúzott téglával… Azt mondja, hallgassunk arra a titkos belső hangra, figyeljük a belső iránytűt, mert valójában mindig a jó irányba mutat. Hogy legyünk őszinték – főképp saját magunkkal. Hogy mindent meg kell élnünk, és nem csak fél szívvel. Mindent.”

– Kata

 

“Elkezdtem olvasni és azt vettem észre, hogy alig bírom letenni. Nem tudom azt mondani, hogy ez egy szerelmes regény. Persze a szerelem nagyon fontos mozgatórúgója az eseményeknek, de nem szokványos módon. Tulajdonképpen ez az ami igazán megtetszett, az őszinteség, ahogy a főszereplő képes bevallani saját hibáit, érzéseit, bizonytalanságát. Nagyon érdekesek a mellékszereplők saját történeteikkel, szívesen hallanék még róluk. :) Összességében, mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy szépen megírt, modern történetet olvasni, arról, hogy néha a legnehezebb dolog, őszintének lenni önmagunkhoz.”

– Ildi

 

“Volt oldal, ahol konkrétan azt éreztem, na ezt Timi nekem írta, hogy térjek már észhez. Néha megsimogattam az arcom: nem fáj már a sok pofontól, melyeket a felismerések okoztak? Volt olyan rész, ahol szégyen fogott el, mert bevillant: mit teszek én az álmaimért? Semmit. Eddig. De hála Timinek és regényének, van rá esély, hogy újrakezdjem. Újra elkezdek tenni az álmaimért. Mindegy, hogy mit, csak cselekedjek. És kiderüljön: merek-e kockáztatni, és elmenni a szakadék szélére, és fejest ugrani valami újba, vagy sem?”

– Széni

A könyvvel kapcsolatos bármilyen kérdésed, észrevételed nyugodtan írd meg nekem: timi.albert@gmail.com