„Kedves Timi! Tegnap este jött el az a pillanat, amikor hazatérésem után volt egy nyugodt magányos estém és letudtam ülni, hogy végre elolvassam a Két nap a boldogság? című regényedet. Az első regény az Óceán, palackposta, mézeskalács teljesen összetört, minden sorával. Így féltem kicsit mi vár rám, úgy érzem bármikor olvasom egy-egy regényed, könyvedet mindig magamra ismerek benne, sőt mintha az én problémáimat oldanád meg. Maud minden gondolatában, döntésében, félelmében magamra ismertem és együtt lélegeztem, szenvedtem, gondolkodtam vele (ismét). Természetesen aludnom nem kellett tegnap este, miután végeztem a regénnyel. Ismét összetörtél és visszaadtad a reményt, arra hogy igen is létezik igazi szerelem. Bármikor döntésképtelen vagyok, vagy nem merek a szívemre hallgatni, elolvasom a regényt (illetve a leveledet mindenhova viszem magammal) és emlékeztetem magam, hogy kövessem a szívemet. Tiszta szívemből köszönöm, hogy megírtad a történeted / Maud történetét, mert számomra ez a regény a felkiáltó jel arra, hogy legyek bátor és hallgassak a szívemre! Minden sorát imádtam! „

– Barbi

„Albert Timi könyveinek varázserejük van. Elég néhány sor tőle, és a kiegyensúlyozott, felelősségteljes családanya akivé váltam, hirtelen újra egy lázadó, hősszerelmes tinédzser lesz. Ő az egyik legmeghatározóbb író, akivel valaha találkoztam.”
– Szedlák Dóra

„Kedves Tímea! Köszönöm. Egyszerűen csak köszönöm hogy írsz. Köszönöm hogy az emberek lelkéig tudsz hatolni. Köszönöm hogy ilyen nagy hatással tudsz rám lenni, rám, akire egyébként a legeslegnagyobb bölcsességek sem hatnak. Köszönöm hogy akármilyen hangulatom is van, a Te írásaidban megtalálom magam. Te kézenfogsz egy szürke érzést,gondolatot, és kiszínezed. Nekem. Nekünk. A követőidnek. Akik sokat köszönhetnek Neked. Egy kincs vagy.És a kincseket meg kell becsülni. KÖSZÖNÖM! 

– T. Vivi

„Kiolvastam. Kétszer. Csodálatos, és olyan mély, hogy nem igazán lehet egyben olvasni, csak töredékeket, csak részleteket, hogy tovább tartson. Jó érzés, hogy minden kis porcikámba belebújtak a szavak. Biztosan mások is megtalálták a hasonlóságot. Az egész egy óriási igazság, én is lehetnék „a lány, aki soha nem is mert megtenni semmit”. Kinyitott bennem valamit ez a könyv, a kis zárkózott világomra egy ablakot ahol bejöhet a fény és hasonlók. Nagyon félek ilyet írni, mondani meg nem is mernék. Mert hát ezek mély dolgok, meg nem is igazán érti senki. Általában a csendes megfigyelő vagyok. De úgy érzem, hogy meg kell köszönnöm, és tudatnom kell, hogy amilyen vagy, vagyis… Ami Vagy az csodálatos. Az elkapott pillanatok, hogy megtudod állítani az időt, hogy láthatok olyat, amit sohasem vennék észre. Lelassítottál mindent, elmúlt a rohanás, a kapkodás. Maradt a könyv, és én. Néha megijedtem, ha magamra ismertem… de megérte. Minden betű, minden ékezet. Ez egy külön kis világ és csodálatos volt létezni benne és még csodásabb máshogy látni utána. Köszönöm az élményt.”

– D. Vera