Inspiráció

Tartós boldogság?

Nem tudom, hogy mikor tört el minden. Hogy mikor kezdtem el azt érezni, hogy bármit bárhová teszek, annak semmi értelme. Mikor vesztem el, mikor vesztem el úgy igazán. Mikor lettem láthatatlan és mikor kezdtek az emberek mást látni a kihűlt helyemen. Mikor kezdtek ahhoz a nem létező emberhez beszélni. Mikor lettek annak a számomra felettébb idegesítő valakinek a barátai. Mikor tört el minden? Ez volt az egyetlen kérdés, amit képes voltam attól kérdezni, aki fogva tartott, aki meg akarta mondani, hogy hogyan kellett volna élnem. Aki dolgozni járt, mert annak úgy kell lennie. Fogalmam sem volt, hogy mikor veszítettem el a boldogságom, mert az az igazság, hogy azt sem tudtam meghatározni, hogy mikor voltam boldog. Vajon voltam boldog valaha? Vagy mindig csak vártam valamire, ami majd úgy fog kinézni, ahogy gyerekkorom óta elképzeltem a boldogságot, ami abban a mondatban nyert mindig értelmet, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Van ilyen? Ennyire tartós boldogság? Vagy csak abban az egy-egy apró érintésben voltam boldog? Mikor a piros csizmámmal az öledben ültem. Vagy amikor végre valahára megcsókoltál. Vagy amikor itt hagytad a sapkád. Igazából akkor már rég nem voltam boldog, mert féltem, hogy majd ez lesz az az egyetlen dolog, ami az idők végezetéig összeköt minket. Az idő véges, a mesebeli boldogság végére is pontot tesz a halál. “Amíg meg nem haltak…” És mi van azokkal, akik közel sem ilyen szerencsések? Mi van azokkal, akiknek csak egyetlen nap a boldogság? Mi van azokkal, akik benne ragadnak az emlékekben, a mérgező álmokban. Mi van azokkal, akik mindent megtesznek, hogy tovább tudjanak élni, de mégis képtelenek rá. Mi van azokkal akiknek kirágja a szívüket az a métely, amit az az egyetlen egy pillanatig tartó boldogság teremtett meg. Mi van ha én akkor törtem össze. Mi van, ha soha nem leszek már egész, és mi van ha egyszerűen meguntam még mindig rólad álmodni. És mi van ha fogalmam sincs, hogy emiatt téged, vagy magamat kellene inkább gyűlölnöm. Persze amúgy az a valaki, aki úgy tesz mintha minden rendben lenne, mintha már rég másra gondolnék, az igyekszik megtenni mindent azért, hogy újra eljárjon munkába, hogy a társadalom szerinti legteljesebb életet élje. De mi van, ha a másik valaki, ott legbelül, aki talán én is lehetnék, mi van ha örökre törött marad…

Olvass bele!

Leave a comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..