Élet

Sé de Lisboa

Általában csak a felszínt látjuk, és talán abból is csak annyit, amennyit akarunk. Ma lenne Anyum születésnapja. És azt gondolom, hogy ezek a napok mindig fájni fognak… De mindig próbálom egy kicsit úgy megélni, hogy vajon mennyi mindent tettem le azóta, mióta csak fentről követi az életem. Próbálok úgy élni, hogy büszke legyen rám. Hosszú út áll mögöttem, és tudom, hogy amilyen elcseszettül szoktam gondolkozni… egy részem soha nem lesz elégedett. Mindig csak előre nézek, és mindig két lépéssel előrébb vágyok, mint ahol pontosan tartok. De lassan megbarátkozok ezzel is. Sokan csak az utazásokat látják, meg a könyveket, ami a legtöbb embernek a sikert jelképezi. Pedig én is számtalanszor vagyok gyenge. Senki nem látta például a könnyeimet, amikor egy órán át képtelen voltam elmozdulni ebből a templomból. Az egyetlen ember, aki igazán velem tudott volna örülni ennek az utazásnak, az már nincs köztünk. És ez mindig egy kicsit ki fog venni az egésznek az értékéből. De ugyanakkor hozzá is tesz. Mert miatta próbálom mégjobban megélni a naplementéket, a látványt, az örömöt. Miatta engedem, hogy valami magasabb erő vezesse a lépteimet, hogy eljussak oda, ahol végül lennem kell. Életem legnagyobb tanítója ő, és bízom benne, hogy büszke rám, még ha néha biztosan fogja is a fejét, hogy még mindig nem értettem meg, ki is vagyok valójában. Különös utazás a mienk. Hálás vagyok, hogy egymást választottuk… erre a rövid kis időre. Köszönöm, hogy tartalmat és értelmet adtál az életemnek!

Ezeket azért osztottam meg veletek is, mert hiszek benne, hogy a “tökéletesnek tűnő facebook világban” néha igenis meg kell állnunk érezni is! ♥

 

Olvass bele!

Leave a comment

Leave a Reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..