Utazás

    Engedd meg az életednek, hogy megírja magát!

    Akik olvasták az óceános könyvem, biztosan emlékeznek arra a jelenetre, mikor Maud találkozik Lénával. Ez egy elég furcsa rész volt, mert sokszor éreztem azt, hogy teljesen különáll a történettől, másrészt pedig nem volt teljesen valósághű számomra. Akik nem olvasták, azoknak röviden annyi, hogy Maud éppen az élet nagy dolgain gondolkozik, mikor egy idegen lány leül mellé és látszólag a semmiből megválaszolja azokat a dolgokat amik a főhősünket foglalkoztatják. Valamiért mégis benne hagytam a történetben. És egészen Mexikóig nem is értettem. Egyszerűen nem hittem el, még én magam sem, hogy ez valóban megtörténhet.

    Most jó pár részt át fogok ugrani az utazásomban, de mikor megérkeztem Mexikóba még mindig nem volt időm feldolgozni azt a sok élményt, amit a Nomad Cruise-on éltem át. Csendre, egyedüllétre vágytam és időre. Ekkor valaki, mint a filmekben letelepedett mellém a parton, és úgy tűnt őt egyáltalán nem érdekli, hogy mások is vannak rajta kívül, mert baromi hangosan elkezdett zenét hallgatni. Aztán pedig egy labdát rugdosni. Őszintén megmondom, rettenetesen idegesített. Aztán arra gondoltam, hogy oké végülis itt vagyok Mexikóban és akár még élvezhetném is. Aztán a srác bement a vízbe, és valami érthetetlen oknál fogva hirtelen azt éreztem, hogy követnem kell. Semmi logika nem volt benne, de mióta úton vagyok, azt az egyet megfogadtam, hogy mindig hallgatni fogok a szívemre. 

    Már épp kezdtem visszaindulni a partra, amikor hirtelen az az érzésem támadt, hogy mindjárt meg fog szólítani. És persze így is lett. Már nevetve fordultam meg, azzal az arckifejezéssel, hogy oké legyünk túl a sablon kérdéseken. A sablon kérdéseket egy étteremben folytattuk végül. Megkérdezte, hogy szeretnék-e igazi helyi kaját enni. Én meg, mivel megfogadtam Danielnek még Bocas del Toroban, hogy ismerkedni fogok, mert szerinte az jó móka… és azt meg magamnak, hogy minden új dolgot kipróbálok, így képtelen voltam nemet mondani.

    Aztán azt éreztem, hogy nem is olyan rossz ez a felállás. Rengeteg dolgot elmesélt a mexikói kultúráról, és mivel pont az ünnepek alatt voltam ott, nagyon érdekelt, hogy ők miért emlékeznek a halottaikra teljesen máshogy, mint mi európaiak. Végül megkérdezte, hogy elvihet-e vacsorázni. Pár percig mérlegeltem, hogy most akkor mibe keveredtem, mert azért jó az, ha okos is az ember… De mivel üres volt a naptáram egész hétre, így igent mondtam.

    Egy dolgot biztosan megtanultam, soha ne bízd a rendelést egy mexikóira, ha alkoholról van szó…Szóval ott ültem a kis tequilás koktélommal, és igazából még akkor is csak arra gondoltam, hogy jó ez az este, mert jól érzem magam. De egyszer a semmiből elkezdett olyan mondatokat mondani, amiket én szoktam gondolni. Először figyelmen kívül hagytam, mondván ez biztos ilyen taktika… kedves lányoknak kedveseket mond… A történet része az is, hogy mielőtt lementem a partra, megírtam egy bejegyzést, aminek ez volt az utolsó sora: “…talán amit eddig kívül kerestem annyi éven át, az végig meg volt bennem. Csak nem láttam.”

    És amikor egyszer valaki, aki még 8 órával ezelőtt baromira idegesített téged a zenéjével, egyszerűen kimondja ezeket a gondolatokat… na ott nem tudtam megszólalni. Aztán amikor ezt elmondtam neki, akkor egyikünk sem tudott mit kezdeni ezzel. Végül elmesélte, hogy hosszú ideje nem érezte jól magát, és arra vágyott, hogy végre valaki olyannal tölthesse a szabadnapját, aki teljesen más mint bárki, akit eddig ismert. Ekkor jelentem meg én. Elmesélte, hogy engem küldtek neki. Én voltam az ő meglepetése. Akkor még nem értettem, hogy miért használja mindig a meglepetés szót. De az volt a meggyőződése, hogy minden egyes nap tartogat számunkra egy meglepetést, csak észre kell vennünk.Hajnalig beszélgettünk, és azt hiszem rengeteget tanultam tőle. Nem értettem, hogy miért akartam eljutni Mexikóba. Emlékszem még Borinak meséltem Bocas-ban, hogy a szívem után kell mennem, és nem Kolumbiába, ahová a legtöbben. És valahogy így is lett. Azzal, hogy beengedtem az életembe Alan-t, rengeteg dolgot tanultam meg magamról. Például azt, hogy ha az ágyam a szoba közepén van, mert nekem az úgy tetszik, azzal nincs semmi baj. Sőt azzal sem, ha életem során a legtöbb embert nem értem meg. Talán csak 1-2 lesz olyan, aki hasonlít hozzám. És az is lehet, hogy őket soha nem látom majd újra. De azon az egy éjszakán nem érzem majd egyedül magam. Meg azt, hogy senkinek nem kell megfelelnem, csak élveznem kell ezt az életet…Úgy indultam el 2 hónappal ezelőtt, hogy az örömöt akarom megtalálni. Nos nekem ő volt a meglepetés. Ő volt az öröm.

     

  • Utazás

    Doolin Pier

    Írországi kalandozásom utolsó napját is megörökítettem (az előzőt itt olvashattátok). Én csak tudni akarom, hogy mi az élet… Mintha az…